TündérAsszony

Történetünk látszólag Milánóban kezdődik 1999. december utolsó napjaiban, bár ki tudja, hogy valójában mikor, hány évszázaddal, hány élettel ezelőtt fonta a sors azokat a szálakat, amelyeket jelenlegi életünkben próbálunk kibogozni.

1.

Hosszasan búcsúzott anya és lánya. Fata Damiani megfogta Mimi vállát és tetőtől talpig végigmérte a 14 éves kislányt. Könnyes szemein keresztül jól az agyába véste hosszú, szőke, szigorú copfba fogott haját, hófehér bőrét, a homlokán lévő apró lila csíkot, amely a négy éves kori szeleburdiságára emlékeztetett. A könnyben úszó zöldes szemeit, karakteres orrát, mosolygó száját, a két első foga közötti kis szünetet, amit még a fogszabályzó sem tudott teljesen összehúzni. Emlékezetébe íródott a lány öltözéke, a fekete steppelt kabát, amit tőle örökölt, a fekete sztreccs nadrág, ami olyan jól állt a fenekén, hogy mindig féltette, mikor ebben ment ki Naomi az utcára, a fekete kis csizma, amely előnyösen kisebbnek mutatta a kamasz lány 38-as lábát. Ahogy így magába itta lánya képét, kérte, hogy ő is nézze meg jól, hogy így gondolhasson rá, amikor éjfélkor beköszönt az Újév. Fata félhosszú barna haját hátul csattal feltűzte, két oldalt néhány tincsecske hullott arcára és nyakára. Sminkje most is, mint általában, szolid volt. Nem volt szüksége leplezni a 34 évét, mindig kevesebbnek nézték. Zöld szemeit és hosszú szempilláját igyekezett kiemelni, mert szerinte ezek voltak a legvonzóbbak rajta. Kerek arcára kevés alapozót tett, némi sötétebb púderrel keskenyítette oldalt, vékony száját sötétmokka színnel kontúrozta, és halványan rúzsozta. Öltözködésében inkább kényelmi szempontokat vett figyelembe, mint a legújabb divatot. Csípője túlságosan nőies volt ahhoz, hogy a századvég nádszál-vékony lányokra kreált divatját követni tudja. Most, az utazáshoz, olívazöld pamut garbót, sötétzöld farmert és egy téliesített drapp színű zakót vett fel.

Naomit, Fata anyja vitte magával, aki eredetileg mindkettőjüket meghívta Párizsba, hogy együtt ünnepeljék a századfordulót. A véleményük megoszlott, hogy ez most ezredforduló is egyben vagy sem, de abban egyetértettek, hogy a médiák fújták fel ennyire ezt az évváltást.

Ami viszont tény, hogy furcsa lesz a keltezéseket kettessel kezdeni. Nem csak a számítógépek memóriáit kell átprogramozni, hanem az egész emberiség gondolkodását átállítani. Azok, akik a világvégét jósolgatják Szilveszter éjfélre, bizonyára csalódni fognak. Szerencsére a világon egyre többen képesek pozitív energiáikat használni és ez segít az emberiségnek átvészelni a nehezebb időszakokat is. Való igaz, hogy az utolsó év, számtalan katasztrófával sújtotta a világot. Árvizek, szélviharok, földrengések, ezek mind szörnyű események, de nem büntetés! Ilyen természeti jelenségek mindig voltak és lesznek. Ezért inkább érdemes lenne elgondolkodni, hogy mit is üzennek nekünk most ezek a történések. Az Univerzum hasonlóan működik, mint egy műhold és egy erősítő. A hozzáérkezett jeleket, gondolatokat, energia-hullámokat felerősítve továbbítja, szétsugározza. Éppen ezért mindannyian felelősek vagyunk a gondolatainkért, hiszen részei vagyunk az Egésznek. A mi pozitív vagy negatív energiánk ugyanúgy összeadódik a többi energiával az életünk minden pillanatában, akárcsak valamennyi gondolatunk. Tehát a felelősséget nem csak önmagunkért, a gyermekeinkért, családunkért kell vállalnunk, hanem, ha tetszik, ha nem, az egész emberiségért.

Miután Fata végre az összes csomagját átnézte, taxit hívott. A diszpécser a vonal másik végén jelezte, hogy már most olyan forgalom van a városban, hogy 10 percnél előbb ne várja a kocsit. Fatanak tehát maradt egy kis ideje, még egyszer ellenőrizni, hogy mindent rendben hagyott-e. Miminek volt egy külön kis szobája, ahova jobbnak tartotta Fata, ha ritkán lép be. Ugyanis a kislány nehezen vált meg a tárgyaitól, ennek köszönhetően ez a néhány négyzetméter időnként kacatmúzeummá bővült. Most legalább a földön nem volt semmi szétdobálva, de az asztalára már egy gyufaszál sem fért volna. Az ágyán széthajigálva maradt néhány ruhadarab, ezeket visszatette Fata a szekrénybe. A polcon álló akváriumban őt figyelte Pici, az "unokája". Odalépett és megsimogatva elbúcsúzott az angóra tengeri malackától. A fürdőszobában megnézte, hogy jó irányba fordította-e a falból kiálló vízelzáró-csapot. Tavaly nyáron, amíg Jesolóban nyaraltak, elromlott a WC-tartály, és Giuseppáékat, az alattuk lakó szomszédot is eláztatta a kifolyó víz. A gondnokkal együtt feltörték a lakásukat, hogy megszüntessék a hibát, ennek köszönhetően Fataéknak két nappal a tervezett előtt, haza kellett jönniük a nyaralásból. Az iszonyú csatateret látva megfogadta, hogy ha legközelebb egy napnál hosszabb időre elmennek itthonról, minden fővezetéket elzár. A konyhában is lezárta gázcsapot, elrakta a csepegtetőről a reggelizés után elmosott két teásbögrét és kistányért. Körülnézett a saját szobájában is, amely egyszerre volt háló-, nappali- és dolgozószoba. A kis, alig 20 m2-es helyiséget próbálta a Feng Shui szerint berendezni. Büszke volt arra a közel 800 kötetre, amely a bejárattól balra, az egész falat elfoglaló könyvespolcon állt. A könyvek 90%-át ő vásárolta folyamatosan, volt néhány kötet, ami az édesapja halála után maradt rá és néha ajándékba is kapott. Az ablak előtt, a két virágállványon sorakoztak növényei, s erről újra eszébe idézte, hogy a kulcsát be kell adnia Giuseppának, aki volt olyan kedves és elvállalta Pici etetését, valamint a virágöntözést, a távollétük idejére. A bal sarokban állt egy komód, amelynek középső, lehajtható ajtaját használta íróasztalként, amikor szüksége volt rá. Nagyon rég vágyott már egy ilyen darabra, s tavasszal ajánlotta föl az egyik kliense, megvételre. Tudta, hogyha kifizeti, akkor nem lesz elég a költőpénze a szilveszteri utazásra, de egyheti gondolkodás után végül döntött. A komódot egy barátja segített felcipelni hozzá. Úgy vélte, ha ott kell lennie azon az utazáson, akkor ott lesz és lesz pénze is, ha nem, akkor nem. Az élet őt igazolta. A komód mellé került a fésülködőasztal, mögötte egy nagy tükör, melynek széleit ugyanolyan anyaggal díszítette, mint a sötétítő függöny drapériája. A tükör fölött, a falra, egy polcot szerelt, amely a "Szentpolc" nevet kapta. Amikor épp nem a táskájában hordta, akkor itt állt a Biblia, egy kisméretű fakereszt, füstölőpálca-tartó, egy illatmécses, és egy gyertya. A szoba jobb sarkába helyezte az ágyát, amely így, összecsukott állapotban egy sarokgarnitúra volt. Egyik végén egy szép fikusz társaságában a telefonasztalka állt, a másikon egy modern állólámpa. A lámpa után a fal mellett, a számítógép, majd a TV-állvány következett, egy kis Sony hifi-toronnyal és televízió készülékkel. Fata épp az ágyán igazított két kispárnát, amikor a kaputelefonon jelzett a taxis, hogy megérkezett.

Elindultak Violetta lakásához, s érezte, ahogyan növekszik testében a feszültség. Kényszerítette magát, hogy ne az elkövetkezendő néhány órára gondoljon, hanem inkább felidézte, hogy hogyan ismerkedett meg a társasággal.

1997 szeptemberében megelégelte a pizzériát, a vendéglátást, az éjszakába nyúló munkaidőt, a kollégái által elszívott cigaretták miatti füstöt és otthagyta a munkahelyét. Azt még nem tudta biztosan, hogy mit fog tenni, csak azt, hogy mit nem. Az Univerzum hamarosan válaszolt és egymásután több munkalehetőséget is felajánlottak neki. A hajdiagnosztika állt legközelebb az egyéniségéhez. A feladat elvégzéséhez jól jött szervező és kommunikációs készsége, közvetlensége. Nagy örömmel vetette magát a munkába, mely egyrészt marketing tevékenységből állt, másrészt magából a vizsgálatokból. Néhány hónap alatt sikerült úgy alakítania a dolgait, hogy kibérelhette a mostani lakásukat. Ez a lépés végképp megváltozatta az életét. Addig édesanyjával laktak hármasban, ahogy ő mondta: három csaj, három generáció. Nem volt a legegyszerűbb így élni, de nagyon nagy segítség, és persze, ha őszinte magához, kényelmes is volt ez a megoldás. Előfordult, hogy Fata, a helyét keresve az élet nagy játszóterén, nem dolgozott, nem volt jövedelme, belekapott ebbe is, abba is, és addig anyukája biztosította neki és a lányának a megélhetést. Nehezen akart felelősséget vállalni saját magáért, mindig a jobb és még jobb lehetőségre várt, miközben rohantak felette az évek. Bika-természetének köszönhetően türelmes volt, sőt néha túlságosan is. Csak várt, pedig tudta jól, hogy cselekednie kell. Végül is meg tanult hálásnak lenni az anyjának. Nem volt könnyű lecke ez sem, de a "legkedvesebb Jóga-oktatója" (csak ez az egy volt) erre mindig azt kérdezte: ”- Mondta valaki, hogy könnyű lesz?”

Szintén a munkájának köszönhetően, a legkülönfélébb emberekkel sikerült megismerkednie. Így barátkoztak össze Guidóval is, aki a Hotel Esperia mellett, a Via Tenca-n vezetett egy fodrász-szalont. Guido Taranti igazi különc volt. Nem csak az öltözködése polgárpukkasztó, hanem az egész élete, a viselkedése is. Mindkét nem képviselőivel szívesen randevúzott és soha nem volt hajlandó valamit csak azért megtenni, hogy mások elvárásainak megfeleljen. Az időnként szinte bohócnak tűnő álca mögött viszont, egy fantasztikusan érzékeny, művelt és éles eszű, kritikus alkat rejtőzött. Az első néhány találkozás alkalmával kissé bizalmatlan volt Fata munkájához, amit persze később hevesen tagadott, de ahogy látta az eredményeket és egyre több elégedett kliense volt, a viselkedése megenyhült és meghívta Fatat egy fodrász bemutatóra. "Igazi Nyilas" - gondolta róla Fata. Nehezen nyitja meg a szívét új ismerőseinek, de ha megteszi, akkor örökre bent is marad a szerencsés illető. S, hogy ez mennyire igaz volt, az itt a bemutatón is igazolódott, ahol megismerhette Guido néhány barátját. Kiderült róluk, hogy már majd' 10 éve összejárnak, együtt nyaralnak, szórakoznak. Vannak közöttük házaspárok, van, aki szólóban jár a bulikra, s van, amikor csak hárman-négyen jönnek össze, de előfordul, hogy 20-25-en. Fata ezen a bemutatón ismerte meg addigi egyetlen barátnőjét, egy orosz származású lányt, Szonját. A lány teljesen más volt, mint az olasz nők, mind küllemében, mind gondolkodásában. Magas, karcsú, királynői termete, széles arccsontja, szép ívű szemei minden férfi tekintetet magukhoz vonzottak, amire Giorgio, a férje néha büszke volt, máskor pedig majd beleörült a féltékenységbe. Ahogy a két nő beszélgetni kezdett, egyszerűen képtelenek voltak abbahagyni. Olyan volt ez, mintha már nagyon régi barátok lennének, csak épp nem találkoztak az elmúlt 100 évben. Később egyre gyakrabban keresték egymás társaságát Szonjával. Neki is voltak gyermekei, Umberto és Giulietta. Jó házasságban élt, persze a konfliktusok őket sem kerülték el. Előfordult, hogy felhívta telefonon Fatat és csak annyit mondott: Elválok Giorgiótól! Ilyenkor persze jókora telefonszámlákat csináltak, de mindig tudtak a másiknak segíteni. Az is megtörtént, hogy Fata nem akart kommunikálni a külvilággal, sem lánya, sem az anyja, sem az orvos nem tudták rávenni, hogy hajlandó legyen kimozdulni ebből az apátiából, csak Szonja. Mindig sokat beszélgettek a gyereknevelésről, a férfiakról, és nagyon jól érezték magukat, amikor rájöttek valami nagy-nagy igazságra.

Hamarosan együtt mentek nyaralni Jesolóba Guido, Violetta, Giselles, Giorgio, Szonja és a gyerekek, Anthony a barátnőjével, Alex, Bruno és Fata a lányával. Ott a tengerparton mindenkiről megtudott néhány dolgot.

Alex Marini igazi sármos férfi, fekete göndör haj, kék szemek, hibátlan fogsor, a mindig nőkre mosolygó érzéki ajkak között. Az olasz átlaghoz képest magas, erőteljes testalkatú. Az a típus, aki soha nem hagyna ki egyetlen lehetőséget sem. Giselles az első pillanattól kezdve fülig szerelmes volt Alexbe, ám a francia lány szolid szépsége nem volt elég kihívó a mindig valami újra, valami vérforralóra vágyó férfinak. Giselles csak annyi volt számára, mint egy vérengző oroszlánnak egy szelíd őzgida. Belémart és továbbállt. A lány mégis sóvárgott utána. Hosszú, egyenes szálú, fénylő barna haja, lassan megfakult, meleg barna szemei gyakran teltek meg könnyel, még sem vette le a tekintetét Alexről, ha a társaság együtt volt. De Alex már akkor, nyáron, a tengerparton, másvalakit akart behálózni.

Bruno Trastigli volt közöttük a legidősebb, a maga 56 évével. Mindig nagyon elegánsan öltözött, őszülő haja és fémkeretes szemüvege még komolyabbá tette a megjelenését. Egy gyógyszergyár vezetője volt és 3 éve temette el a feleségét. Giorgio hívta el először az egyik összejövetelükre, hogy kissé kimozdítsa öt a magányából. Ott a nyaraláson, Bruno hevesen érdeklődött Fata iránt, szinte mindig kereste a társaságát. Az egyik este felkérte táncolni és homályos célzásokat tett arra, hogy mik a szándékai a jövőre nézve, vázolta az egzisztenciális helyzetét és igyekezett magát a lehető legelőnyösebb partiként feltüntetni. Fatának semmi kétsége nem volt afelől, hogy minden anyagi problémája megszűnne Bruno oldalán, mégis igyekezett finoman visszautasítani a közeledést. Tisztában volt azzal a hibájával, hogy akit kedvel, annak nehezen tud határozott nemet mondani, amitől a másik úgy érezheti, hogy csak kéreti magát. Most sem tudott teljesen elutasító lenni. A tánc után fejfájásra hivatkozva, kisétált a teraszra. A bentről kiszűrődő zenéhez képest a tenger hullámainak halk suhogása csak apró neszként sejlettek. Fata mindig is imádta a tenger hangját, illatát, a sós vizet, ahogy a testéhez ért. Átmászott hát a korláton, levetkőzött és úszott egyet. Amikor visszaért a partra, nem találta a ruháit. Sejtette, hogy valaki rossz tréfát űz vele, de sejtelme sem volt, hogy kicsoda. Mivel meleg volt még a levegő, nem fázott, ezért úgy döntött, hogy leül és megvárja a mókamestert. Felhúzott térdét átkulcsolta a karjaival és várt. A hátán és a bal vállán bizsergett a bőr, de nem a szellőtől. Érezte, hogy figyelik, de hiába meresztgette a szemét a sötétben, nem látott senkit. Aztán egyszer csak ott állt mellette Alex, anyaszült meztelenül.

- Gondoltam úszhatnánk együtt! - mondta.

- Köszönöm Alex, de én már úsztam. Csak arra várok, hogy az elkóborolt ruháim visszataláljanak hozzám.

- Nos, ha úszunk egyet, lehet, hogy tudok segíteni abban is.

- Értem. Tudod, számomra a tenger valami szent dolog és sehogy nem fér össze a zsarolással.

- Ó, mi az, hogy zsarolás?! Én csak felajánlottam egy kis szórakozást. Mi ebben a rossz?

- Az úszásban és a tengerben semmi, de a te tolakodásodban annál inkább.

A beszélgetés elfajult, mert Alex kezdte magát egyre kényelmetlenebbül érezni, s a végén már dühösen kiabált Fatával, végül elrohant. Fata tovább ült a parton és hullottak a könnyei. Akkor nem sejthette, hogy a jelenetnek volt egy szem és fültanúja.

Anthonyról megtudta, hogy amerikai, valahonnan Ohio-ból jött hét évvel ezelőtt. Eredetileg újságíró volt és akkoriban valamiért nagyon érdekelte a maffia tevékenysége. A kutatómunkája során Szicíliába utazott, ahol aztán egy életre elvették a kedvét, hogy a maffia után szaglásszon. Egy heti ott tartózkodása után úgy megverték, hogy gyakorlatilag egyetlen ép csontja sem maradt. Először Rómába szállították, s úgy tervezték, hogy ha megfelel az állapota, akkor onnan viszik majd tovább, haza az Államokba. De a római orvosok szerint már az is csoda volt, hogy egyáltalán él, azokkal a sérülésekkel, amiket elszenvedett. Ráadásul, mire a fővárosba érkezett, már az egyik sérült csigolyája is elmozdult, s ennek következtében deréktól lefelé megbénult. Így hát Rómában maradt. Jesolóba barátnőjével, Antonellával érkezett és Fata, meg Szonja azon tanakodtak, hogy vajon élnek-e szexuális életet. Az orosz lány, miközben férjét Tony magánéletéről faggatta, megtudta, hogy "csak" combtól nem tudja mozgatni végtagjait. Sőt azt hallották, hogy Tony a balesete után, a kórházban szerelembe esett az egyik ápolónőjével, akit feleségül akart venni, ezért is maradt itt Olaszországban. A házasságból nem lett semmi, mert Tony időnként megcsalta a lányt. Később Milánóba költözött és itt ismerkedett meg Giorgio Gorlatoval, Szonja férjével. Tony befektetési lehetőséget keresett, mert a nyelvet még nem ismerte annyira, hogy az újságírásból éljen. Ekkor adta Giorgio azt az ötletet, hogy társuljon vele, a könyvkiadó cégéhez. A vállalkozás sikeresnek bizonyult, sőt Tony hamarosan felsőfokú végzettséget szerzett marketingből.

Fatat, idén januárban, Szonjáék hívták meg, hogy töltse velük, vagyis a társasággal az ezredforduló Szilveszterét. Akkor lepődött meg, amikor közölték, hogy az Antillákra mennek, Martinique-ra. Először azt hitte, hogy csak viccnek szánják, de miután elérakták a prospektusokat, s megmutatták a szálloda képét is, ahol lakni fognak egy hétig, már komolyabban vette az ajánlatot. Hazaérve osztott szorzott, de úgy tűnt, hogy sehogyan sem tudja összeszedni a pénzt az utazásra. Valószínűleg nem csak neki voltak hasonló gondjai, mert két hét múlva felhívta öt Anthony, hogy az utazás költségeit lecsökkenthetik, ha Nizzáig kocsival mennek, és csak ott szállnak repülőre. Onnan olcsóbb lesz a repülőjegy is, mivel Martinique francia fennhatóság alá tartozik. Tony egyúttal azt is felajánlotta, hogy az ő autójában még valószínűleg lesz egy hely Fata számára. Ö megköszönte a lehetőséget Tonynak, majd megpróbálta felidézni a fiút. Úgy 170-180 cm közötti magasságúnak tippelte (már amennyire a tolószékben ülve ez megállapítható), inkább sportos alkatú, 40 év körüli, vidám, de szúrós tekintetű fickóra emlékezett. Másnap Guido szalonjában dolgozott, amikor meglátogatta öt Tony. Munka után meg akarta hívni vacsorára, de Fata sietett haza a lányához. A férfi ezután egy hónapig nem jelentkezett, majd egyre gyakrabban telefonált. Mivel ezek a beszélgetések soha nem értek véget fél órán belül, mindketten úgy érezték, jobb lenne többet találkozni személyesen.

                                  2.

- Hölgyem! Hölgyem megérkeztünk! - fordult hátra a taxisofőr Fatához.

- Elnézést, egy kicsit elgondolkodtam. Mennyi lesz?

- 56 ezer.

- Tessék, a többit tartsa meg! Segítene bevinni a csomagokat?

Violetta csodaszép házban lakott a Via S. Barnarán. Bizony kevés 26 éves lánynak van nyolc hálószobás, négy fürdőszobás villája, személyzettel. Violetta Fuferenda ilyennel büszkélkedhet. Egyedüli gyerek lévén, ő örökölte szülei vagyonát, két márvány-bánya teljes hozama, értékpapírok, néhány kisebb befektetés és egyéb ingó-, ingatlanságok. Violetta volt a társaság legjómódúbb tagja, mégis állandóan boldogtalan volt. Fata gyakran gondolt az élet furcsaságaira. Pár évvel ezelőtt még rengeteg energiát pazarolt volna arra, hogy haragudjon Violettára, mert annyira fogalma sincs, hogy milyen jó dolga van. Ma már tudja, hogy az élet nem csak fekete vagy fehér, hogy nincs jó vagy rossz, hogy minden relatív.

A házban már ott voltak néhányan, főleg azok, akik autó nélkül érkeztek. Franco, Alberto, Miriam, Bruno, Giselles, Giorgio és Szonja (most gyerekek nélkül), s természetesen Violetta.

Franco Valmara egy nagyon kedves, 35 éves programozó. Amikor Fata a társaságba került, a fiú épp Miriammal járt, de fél év után úgy döntöttek, hogy inkább a barátság az ő műfajuk. Fata nem bánta volna, ha Franco udvarol neki, épp az esete volt. Sötét haj, barna szem, nem túl szép, inkább markáns arc, mackós alkat. De miután Miriammal szakítottak, Franco eltűnt egy időre és csak egy hónappal ezelőtt került elő újra. Ekkor próbálkozott Fatánál, de már késő volt. Ö sem tudta, mint a többiek sem (Szonját kivéve), hogy Fata szíve már foglalt.

A ház nappalijában ültek, Bruno és Franco egymás mellett, kicsit elkülönülve a többiektől. Fata leült Szonja mellé és beszélgetni kezdtek. Észrevették, hogy a két férfi gyakran néz Fatára és ilyenkor furcsán elmosolyogják magukat.

- Szonja, kijössz velem ide a Pza. di Capellora? Váltanom kellene még némi valutát. Meg egyébként sem értem, mi ez a furcsa légkör idebenn. - ezt már halkabban súgta barátnője fülébe.

- Persze, menjünk. Egyébként Alex-szel lehet valami, mintha az ő nevét meg Giselles-t emlegetné többször Bruno. Sőt, mintha a tiédet is hallottam volna, hogy, hogy tehetted ezt Giselles-lel. Szívem szerint rájuk szóltam volna, hogy nincs se joguk, se okuk pálcát törni feletted, de nem szólhattam, mert csak egymás között sustorogtak.

- Ne is törődj velük, drága barátném! - mosolygott Fata.

A pénzváltónál sorba kellett állni, s miközben várakoztak, melléjük lépett egy férfi és felajánlotta, hogy nála olcsóbban lehetne valutát váltani. Fata maga sem tudta miért, szóba állt az idegennel és heves alkudozásba kezdtek, aminek a végeredménye az lett, hogy igen jó áron sikerült beváltania a pénzét. Szonja csak állt és megszólalni sem bírt. Ahogy elindultak vissza a ház felé csak annyit kérdezett:

- Ki ez a nő? Biztos, hogy te vagy Fata, az én barátnőm?

Fata csak mosolygott miközben ellenőrzött néhány bankjegyet, hogy nem hamis-e.

- Tudod, én folyamatosan változom, mióta...

Ekkor kanyarodott be az útra Tony különleges autója. Egy Renault Megaine Scenic, amelyet az ő igénye szerint alakítottak át. Mégpedig úgy, hogy a vezető mögötti ülés hiányzott és egy sin futott végig a kocsi alján, egészen a csomagtartó ajtajáig. Ezen a sínen csúszott végig, egy automatikus vezérlés segítségével, a vezetőülés. Tony azért csináltatta meg így, mert egyrészt sokkal könnyebb volt számára a nagyobb hátsó ajtónál kiszállni, másrészt innen egyedül is ki tudta tenni a rokkant kocsit, ha bele akart ülni.

Amint Tony leállította a motort, Fata odasétált a csomagtartó ajtajához, felnyitotta, kivette a tolókocsit és megvárta, míg Tony "odacsúszik" az autó végéhez. Segített neki beleülni a tolókocsiba, adott a homlokára egy puszit és azt mondta:

- Menj csak, már majdnem mindenki itt van.

Ö pedig visszament barátnőjéhez, belekarolt és elindult vele a hátsó bejárathoz.

- Miért van az az érzésem, hogy itt készül valami? - kérdezte gyanakvóan Szonja.

- Tudod, épp az előbb kezdtem volna el mondani, de akkor érkezett Tony. Gyere, talán hallani fogjuk az előadást, úgy, hogy nem vesznek észre a többiek. - válaszolt Fata, s közben húzta barátnőjét magával. A konyha felöl léptek be a házba, halkan a nappali felé osontak, majd megálltak a bejárat előtt. Bentről nem lehetett őket látni, de ők tisztán hallották Tony hangját:

- Amit még eddig egyikőtök sem tud, az az, hogy Fata és én tegnap összeházasodtunk. Tehát ez az utazás nekünk nászút is egyben.

Az arcokon meglepődés mutatkozott, s Giorgio volt az első, aki felállt és mosolyogva kezet rázott Tonyval. Ezután mindannyian odaléptek hozzá és sorban gratuláltak. Szonja megfogta Fata karját és maga felé fordította:

- Micsoda? És nekem ezt így kell megtudnom? Szégyelldd magad! - korholta barátnőjét, miközben átölelve puszilgatta. - Te, szégyentelen! Meg sem hívtál az esküvödre!

Bementek a nappaliba, s Fatának először Guido gratulált, majd Giselles és sorban a többiek. Bruno teljesen zavartan viselkedett, odalépett Tonyhoz és egészen közel hajolva hozzá, megkérte, hogy menjen ki vele a konyhába.

- Alexet hajnal óta próbálom hívni, de ki van kapcsolva a telefonja. - kezdte Bruno.

- És ez mit jelent, hogy nem jön?

- Nem tudom. Néhány hete azt a kijelentést tette, hogyha Fata jön, akkor ő nem. Azt állította...

- Bruno, ugye tudod, hogy a feleségemről beszélsz?

- Nézd Tony, én nem tudom, mit gondoljak, de tudod Alex mit mesélt a...a feleségedről.

- Bruno, drága barátom. A mi kis társaságunk megélt már néhány vihart. Voltak itt szerelmek, különböző kapcsolatok, veszekedések, válások, de ma is itt vagyunk 14-en azért, hogy jól érezzük magunkat, hogy szórakozzunk és vidáman kezdjük a harmadik évezredet. Minden csoda három napig tart és én nem hiszem, hogy érdemes lenne vihart kavarni egy pohár vízben. A mi kis csapatunkat az tartja össze évek óta, hogy tudunk örülni a másik örömének és képesek vagyunk támogatni egymást. Kell annál több a mai világban, hogyha bajba kerülünk, van kire számítanunk? És hidd el Bruno, én nem fogom hagyni, hogy ez a társaság szétessen! Ismerhetsz, én nem adom fel! Figyeld meg, Alex lehet, hogy az utolsó pillanatban, de csatlakozik hozzánk! Majd meglátod! Nem az a fickó ő, aki ennyi pénzt és egy ilyen bulit hagyna elveszni! Nyugodj meg, és lassan készülődjünk az induláshoz!

Tony pontosan tudta, hogy Bruno miért adott hitelt Alex szavainak. Annak idején Bruno mesélt neki Fatáról, hogy komoly szándékai vannak a lánnyal, de ő, ha finoman is, mindig visszautasítja. Miután kezdte magát úgy érezni, mint egy betolakodó, végül is visszavonult, mert soha nem kapott határozott választ. Nem haragudott a lányra, azzal zárta le magában a dolgot, hogy valószínűleg ő nem tett fel egyértelmű kérdést. Akkor változott meg a véleménye, amikor Alex egy történetet mesélt neki Fatáról. Eszerint a jesoloi nyaralás alkalmával, a lány éjszakai fürdőzésre hívta Alexet, amely hatalmas szeretkezéssel ért véget a tengerpart homokján. Alex, ezután, állítólag komoly szándékkal közeledett Fatához, de a lány hol mellébeszélt, hol ridegen visszautasította öt. Ezután Bruno is kezdte átértékelni a vele történteket, s Fata megméretett és könnyűnek találtatott. Néhány héttel ezelőtt Bruno elmesélte ezt a történetet Tonynak, aki nem sokat törődött vele. Ha valaki, Alexen és Fatán kívül tudhatta, hogy mi történt ott, a tengerparton, akkor az ő. Azon a bizonyos éjszakán egy napozósátor mögött ült a tolókocsiban és akaratlanul is fültanúja volt Fata és Alex szóváltásának. Sőt látta, amikor a férfi dühösen elrohant és hallotta azt is, hogy a lány ezután sírni kezdett. Annyira szeretett volna odamenni hozzá, hogy átölelje, védelmezze, vigasztalja. Ez volt az pillanat, amikor eldöntötte, hogy szakítani fog a barátnőjével, Antonellával. Igaz, hogy a lány mindig nagyon kedves volt vele, soha nem vette észre rajta, hogy zavarná a tolókocsi, vagy az ő rokkantsága, mégis terhesnek érezte a kapcsolatukat. És most döbbent rá, hogy a fél év alatt, mióta együtt voltak Antonellával, soha nem érzett annyi melegséget, annyi szeretetet, mint ott, a sötétben ülve Fata iránt. Amíg ezen tűnődött, Fata ismét beúszott a tengerbe, ő pedig gyorsan feltekert a szobájához. Hosszas kopogtatás után végre sikerült felébresztenie Fata lányát, s elmagyarázta neki, hogy anyjának törölközőre és ruhára van szüksége a parton. Tony annyit kért még tőle, ne mondja el az anyjának, hogy ő küldte le hozzá.

- Fiatalok! Akkor mindenki menetre kész? Egy utolsó ellenőrzés, valuta, bankkártya, útlevél rendben? Indulhatunk?

- De Tony! És Alex? Alex nem jön? - aggódott Giselles.

- Nyugodj meg, jönni fog!

Hamarosan kiderült, hogy valóban jól ismeri Alexet. Alighogy elindultak, csörgött a mobilja.

- Szia Tony! Alex vagyok, de kérlek, ne ejtsd ki a nevemet. Hallja valaki, amit most mondok?

- Nem, csak én.

- Jól van. Kérlek ne is tudja senki, hogy velem beszélsz!

- Rendben, hallgatlak.

- Tony barátom, egy nagy kérésem van hozzád! Arra kérlek, hogy, nem is tudom, hogy mondjam, szóval, hogy intézd el valahogyan, hogy az a... az a hülye kis p... csaj, ne utazzon most velünk! Ugye tudod, kiről beszélek?

- Nem egészen...

- Hát ... hát Fatáról, ki másról? Látni sem bírom, hányingerem van tőle, ne kérdezd miért, majd személyesen elmesélem, ha találkozunk! Ugye megteszed haver? Te mindent el tudsz intézni! Tedd meg öreg barátodnak ezt a szívességet! Még időben szóltam? Nem indultatok el?

- Te hol a csudában vagy most?

- Áh, egy kiscsajnál töltöttem az éjszakát, San Lorenzóban. A mobilom lemerült, én pedig most ébredtem fel. A csomagjaim szerencsére nálam vannak. Gondolom, úgy másfél óra alatt ideértek Genovába és itt találkozhatnánk, mit gondolsz? Mondjuk a San Civitavecchia alagút előtt, a Shell kútnál, délben, rendben? És akkor számíthatok rád, ugye? Elintézed haver? Segítesz, hogy nekem is jó Szilveszterem legyen?

- Persze hogy segítek, haver.

Ha Alex egy kicsit figyelmesebb lett volna, hallhatta volna Tony utolsó szavában a visszafojtott indulatot. Nagy önuralomra volt szüksége, hogy ne csapja le a telefont már az elején. Most egy hatalmas lélegzetet vett és hosszan kifújta a dühét. Fata végigsimította Tony fejét és gyengéden masszírozta a tarkóját.

- Alex volt, ugye?

Tony még néhány percig némán vezetett, azután csak annyit kért Fatától, hogy most inkább ne beszélgessenek, hagyja öt gondolkodni.

A másik három autóban viszont annál élénkebben folyt a társalgás. Főleg Fata és Tony volt a téma.

- Jaj, apukám, hogy milyen boldogok lehetnek most! - lelkendezett Szonja - Emlékszel a mi pótnászútunkra, Mantonban? Tudjátok, mi az esküvő után nem mehettünk nászútra, mert az én útlevelem érvénytelen volt - fordult hátra Brunohoz és Dorellához - , így hát akkor utaztunk el, amikor Umberto már 3 éves volt. Ugye milyen jól éreztük magunkat?

- Igen, emlékszem, csak azt mondd meg, hogy hogyan tudták ezt így titokban tartani? Tonyt nem úgy ismerem, aki egyik pillanatról a másikra megnősül. Szép kis barátnők vagytok ti, ha még azt sem meséli el neked Fata, hogy férjhez megy! Vagy tudtál róla?

- Arról nem, hogy összeházasodtak, de... azt, hogy szeretik egymást, azt tudtam...

- Valóban? És milyen titkaid vannak még előttem, a férjed előtt?

- Ugyan már, apukám! Fata kérte, hogy maradjon titokban. Biztosan meg volt rá az oka, én nem kérdeztem miért! Nekem csak az a fontos, hogy szeretik egymást. Mindketten megérdemlik már végre, hogy boldogok legyenek.

- És mond csak Szonja, mióta tart ez a ... ez a dolog közöttük? - kíváncsiskodott Bruno.

A zöld Fiat Brava utasai Guidot hallgatták.

- Én nagyon örülök nekik! Szerintem eszményi páros! Tony határozott, sikeres, jó humorú, mindemellett nagy szüksége van arra a kedvességre, amit Fata tud adni neki. Ö pedig egy szelíd kismacska és elég okos ahhoz, hogy boldoggá tegye Tonyt. Ti nem így látjátok?

- Nem is tudom Guido - válaszolt Giselles - Amiket én Fatáról hallottam..., nos azt hiszem Tony jobbat érdemelne!

- Miért miket hallottál róla? Mesélj! Egy jó kis pletykára mindig nyitott fülekre találsz nálam! - húzódott közelebb a déli akcentussal beszélő, catanzaroi Francesca. A középmagas, fekete hajú, csillogó fekete szemű újságírónő mindig is hevesen érdeklődött bárki magánélete után, de "listáján" kiemelt helyen állt Anthony Lancer. A fejében már szinte teljesen kész volt a cikk, amit az első telefonfülkéből lead majd a lapnak.

- Nahát, ki gondolta volna, hogy épp Tony és Fata? - álmélkodott a harmadik autóban Franco - Hogy csinálták, hogy senki nem vette észre?

- Ami azt illeti, a te szülinapodon, Violetta, igen, októberben, nekem akkor gyanús volt a dolog...

- Jaj, Miriam, neked minden gyanús. Utólag!

- De nem, most komolyan! - erősködött a 21 éves, dús idomú, melírozott hajú fodrászlány - Emlékszem, hogy egy alkalommal Tony kocsijának a kereke beakadt egy asztal és egy szekrény közé. Fata odahajolt, hogy segítsen, de addigra Tonynak sikerült kiszabadítania a kereket. Ekkor megfogta Fata kezét és egymásra néztek. Az a pillantás túl sokáig tartott és az volt a benyomásom, hogy ez a két ember majd megörül egymásért. Aztán Fata elvette a kezét és elillant a pillanat.

- Nahát, Miriam, hogy te milyen költői vagy! - mosolygott Alberto Soli, aki 4 évvel idősebb volt a lánynál, mégis éretlen kamasznak tűnt mellette. Főleg vékony alkatának, sötétszőke hajának,